A cserkészév beindult újra Sydneyben

A február Sydneyben igen különleges volt, mivel a hónap elején nem csak a Magyar Iskola Sydney, de a hónap végére a Cserkészet is újra megkezdte a munkáját a fiatal magyarok körében. Február 29-én sikeresen beindult a 2020-as cserkészév, amit ünnepélyes keretek között szerveztek meg a sydney-i Cserkész Otthonban. A délutáni Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Továbbképzés cserkészvezetőknek az amerikai fővárosban

Mindkét körzet számára egyedi és fontos programra került sor február első hétvégéjén. A KMCSSZ egyik jól bevált vezetői továbbképzési módszere az évközi vezetőképző hétvége. Ez körzeteken belül, ahol a csapatok egymás között elérhető távolságban vannak, kerül megrendezésre. A New York-i Körzet évente másik városba viszi ezt a programot a keleti parton, Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Az USA keleti parti cserkészei a Dunantúli népdal hagyománnyal ismerkedtek

Immáron 28. alkalommal tartották meg a New York-i cserkészkörzet egyik legnagyobb évközi rendezvényét, a Kodály-hétvégét. A háromnapos találkozón, melyen a népzene és a néphagyományok vannak a főszerepben, több, mint 120 cserkész vett részt. Idén is nagy lelkesedéssel érkeztek meg a magyar cserkészek New Brunswickra a Keleti-part minden részéről. Érkeztek résztvevők Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Sikeresen zárult a II. Dél-Amerikai Diaszpóra Iskolatábor

2020. január 4-től 11-ig 84-en együtt voltunk a II. Délamerikai Diaszpóra Iskolatáborban, Mendozában, Argentinában. 60 diák Argentína különböző részéről és Chiléből is. Legtöbben olyan helyekről jöttek, ahol nincs hétvégi magyariskola, tehát a magyar nyelvet, a magyar kultúrát ebben a táborban élték át, itt sajátították el, itt oltottuk beléjük az identitást, Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Nyári Magyar Iskola – 2020. július 4. – 18.

  Sík Sándor Cserkészpark – Fillmore, NY Célunk magyar környezetet teremteni, amelyben külföldön élő, magyar származású, magyarul beszélő gyerekek testi és lelki biztonságban magyar nyelvkészségüket fejlesztik. Az iskolatáborban a két hét alatt az 50 tanítási órán kívül magyar nyelvű programokat, délutánonként szakköri foglalkozásokat, kirándulásokat és strandolási lehetőséget ajánlunk. Mindezt kortárs Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Regös találkozó Elhalasztva!

Kedves Cserkésztestvérek, Szülők és Cserkészvezetők! Reméljük, hogy levelünk jó egészségben jut el mindenkihez. A koronavírus helyzet miatt, várhatóan de egyértelműen jó szándékkal muszály lemondanunk a 2020-as Fillmore-i Regös Tábort. Mondanánk ,hogy sajnálattal mondjuk le, de pozitív hozzá állással mondjuk inkább, hogy: ez nem egy LEMONDÁS, hanem csak egy HALASZTÁS! Reméljük, Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

A 2020-as Akadályverseny Elhalasztása Koronavírus Miatt

Kedves Csapatparancsnokok, Remélem, hogy családotok és cserkészeitek egészségesek. Sajnos, a koronavírus járvány miatt, az Akadályverseny Törzs egyhangúan elhatározta, a központ jóváhagyásával, hogy elhalasztjuk az akadályversenyt jövő májusig (2021-ig). Miért? Elsődleges felelősségünk cserkészeink egészsége és biztonsága. Március 15-én, a CDC javasolta, hogy 8 hétig (május 10-ig) ne legyenek megtartva az 50-személynél Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Teltház a clevelandi Cserkészebéden

A Cserkészbarátok Köre és a clevelandi cserkészcsapatok az idén újra sok szeretettel várta a kedves vendégeket, mostani és régi cserkészeket a mára már hagyományossá vált Cserkészebédjükre. A rendezvénynek a Szent Imre Templom nagyterme adott otthont, amelyre 2020. február 23-án, vasárnap került sor. A katolikus egyház és a cserkész szervezet szimbiózisban Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Hétvégi Magyar Iskolák Találkozóján Budapesten

Tegnap alkalmunk volt résztvenni a Hétvégi Magyar Iskolák Találkozóján Budapesten. A találkozót harmadik éve rendezik meg, folyamatosan növekvő létszámmal: idén már 114 iskolavezető volt jelen a Föld közel 30 országából. Megtiszteltetés volt számunkra, hogy felkértek bennünket is egy rövid előadás megtartására a Diaszpóra Iskolatáborok tavalyi eredményeiről. Nagy szerencsénkre Benedek Zsuzsi Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

A readingi cserkészek mozgalmas kiránduláson voltak

2020. február 8-9. között cserkész hétvégén vett részt a Reading-i Szent-Györgyi Albert Cserkészcsapat. A Goringi cserkészparkba látogattunk el, ahol egy felejthetetlen másfél napban volt részünk. Szombaton kora délután gyülekeztünk a Reading-i vasútállomáson, majd innen busszal indultunk Woodcote-ba. A Goring melletti településről végül egy órás túra alatt jutottunk el a táborhelyünkre, Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: , telt el a közzététel óta