Aktuális információk, hírek, közlemények, beszámolók

Clevelandi cserkészeink a Szent Imre templomban tartották meg a hagyományos karácsonyi műsorukat

Clevelandban már több mint negyven éves hagyománya van a cserkészek által bemutatott karácsonyi műsornak. Idén december 20-án tartották a karácsonyi ünnepi hangulatot emelő előadásukat. Felkészülés szempontjából igen komolyan megtervezett műsorról beszélhetünk, hiszen már tavasszal elkezdődtek az előkészületek, ötletelések a vezetőkkel, anyaggyűjtés, majd a nyár folyamán rajzolódott ki a konkrét programterv. Ami nagy mértékben könnyíti a munkát, az a folytonosság, és az előző évek tapasztalata. Viszont nehezíti a felkészülést, hogy csak a cserkészgyűlések alkalmával tudnak a Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: telt el a közzététel óta

A londoni Kossuth Lajos csapat őszi kirándulása

A tábor november 29-én este hét órakor kezdődött, Brighton mellett egy cserkészparkban. Miután megérkeztünk a helyszínre, befűtöttük a termeket, közösen vacsoráztunk, berendezkedtünk, felvontuk a magyar zászlót és egy esti játékkal megkezdtük a tábort. Másnap korán reggel már talpon voltunk és egy mozgalmas reggeli tornán vettünk részt. Reggelire elfogyott az összes finom falat, melyekre szükség is volt, mivel az étkezés után útnak indultunk és célul tűztük ki a Devil’s Dyke megmászását. Szerencsénkre csodás napsütés kísérte végig Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Hagyományos karácsonyi hétvégén voltak a calgaryi cserkészek a hegyek ölelésében

Ez évben december 7-8. között tartotta meg idei karácsonyi hétvégi táborát a calgary-i cserkészcsapat. December első szombatjának reggelén különleges téli napra ébredtek a 73 sz. Patrona Hungariae lánycserkészcsapat és a 74 sz. Kapisztrán Szent János cserkészcsapat tagjai. Elérkezett a téli tábor napja, amelyet hosszas előkészület előzött meg, s amely a cserkészek 2019-es évi munkájának és foglalkozásainak egyik záróakkordja is volt egyben. Ezt követően, az év utolsó hónapjában, már csak egy alkalommal gyűlnek össze a csapat Bővebben……

Szerző: Krekuska Róbert | Közzétéve: telt el a közzététel óta