II. vancouveri diaszpóra iskolatábor

Szerző: Krekuska Róbert Közzétéve:

A három évvel ezelőtti sikeres tábor után a Szent László Magyar Iskola azzal a céllal szervezte meg az idei tábort, hogy a járvány után újra felélesszük a magyar közösséget, a magyar nyelv és kultúra tanulása iránti vágyat. Továbbá, hogy az iskolánkba járó, illetve a vonzáskörzetben élő magyar származású, magyarul beszélő gyerekeknek egy lehetőséget adjon a magyar nyelvtudásuk mélyítésére, valamint Magyarország történelmének, földrajzának, kulturális kincseinek, hagyományának megismerésére. A tábor nem bentlakásos, hanem bejárós volt idén, reggel 9-től délután 17 óráig tartott. A Magyarok Nagyasszonya Egyházközség (Our Lady of Hungary) biztosítja a tantermeket évközben az iskola számára, most ott tartottuk a tábort. Itt használhattuk a színpadot és a nagy termet is. A sportfoglalkozásokat pedig a sétálva öt percre lévő parkban, játszótéren tartottuk. A szervezés során jelentkezett egy nagymama, hogy beiratná a Montrealból épp itt nyaraló unokáit a táborba. Kiderült, hogy a lánya a Szent László Iskolában tanult, elköltözött Montrealba és aktív tagja, pedagógusa az ottani magyar iskolának. Úgy alakult, hogy végül ő vállalta el az egyik csoport tanítását. Fantasztikus példája annak, hogy bár 3700 km-re élünk egymástól, de ha kell, támogatjuk egymást.

A tábor végtelenül kiegyensúlyozott volt, jó hangulatban telt. A tábor témaválasztása – a népmese – nagyszerű ötletnek bizonyult, hiszen minden korosztály örömmel hallgatja, minden korosztály megszólít ilyen-olyan módon. Mesélni, álmodozni mindenki szeret, ezt most is megtapasztaltuk. A visszajelzések alapján a gyerekek nagyon élvezték ezt az egy hetet. 25 fővel indultunk, de az egyik családban a két nagyobbik gyermek annyit mesélt otthon, hogy a hét közepétől csatlakozott a legkisebb is. Amikor véget ért a tábor, az egyik szülő azt írta, hogy a kisfia szombat reggel úgy ébredt, hogy akkor most induljunk a magyar táborba, de most ne öt napos legyen, mert az rövid, hanem nyolc. Ennél nagyobb elismerést nem kaphattunk volna.

A táborban lévő gyerekek nyelvtudása a magyar mint idegen nyelv alap szintű tudásától a szinte tökéletesig terjedt. A gyerekek meglévő nyelvtudását részben a folyamatos magyar beszéddel, illetve a napi foglalkozásokkal mélyítettük. A tábor egy kis magyar szigetként működött a héten is.

A napokat öt különböző téma köré szerveztük, de minden foglalkozáson becsempésztük a magyar nyelvtant, irodalmat, történelmet és földrajzot is. A tanítás játékosan, az élménypedagógia eszközeit használva zajlott. Minden gyermek kapott egy-egy mappát, amibe gyűjtötték a heti anyagokat, amit azután minden korosztály örömmel mutatott meg pénteken a szüleiknek. Az idei tábor újdonsága a póló volt, nagyon örültek neki a gyerekek és örömmel hordták. A táncoktatás két csoportban zajlott. A kisebbek még csak az alapokkal ismerkedtek, amíg a nagyok komolyabb lépésekkel is elboldogultak már. A hét záró eseménye a pénteki bábozás volt. Reggel a gyerekek az iskola meglévő bábjai közül választottak és együtt, közösen írtunk egy mesét, amit utána azonnal elő is adtunk a színpadon. Nagyon jó volt látni, hogy egy hét aktív mesehallgatás, olvasás után mennyire kreatívan alkották meg a népmesei elemeket felhasználva a tábor meséjét. A tervezett program maximálisan megvalósult. Nagyon tartalmas, mozgalmas és jó hangulatú tábort zártunk, amit szeretnénk tovább folytatni a következő években is.

Köszönjük szépen a támogatást!

A Szent László Magyar Iskola szervező csapata nevében:

Madár Emőke,

a Szent László Magyar Iskola igazgatója

 

Teljes képgaléria megtekintéséhez kattints ide

Kategória: Táborok