Sikeresen lezárult a központi vezetőképző tábor!

Szerző: Krekuska Róbert Közzétéve:

A jól edzett cserkészvezető nem nehézségekről beszél hanem lehetőségekről! Így volt ez a KMCSSZ központi vezetőképző táborában is, ahol a pandémia-okozta egészségügyi kihívások és vezető hiány ellenére eredményes és élvezetes tábort zárt augusztus 8-án Pigniczky Eszti vezetőképző vezetőtiszt és VK táborparancsnok. 30 őv, 16 st, 8 kisőv és 6 kiscs st szerzett képesítést és életre szóló élményt. Új és hosszan tartó barátságok kötődtek. Ugyan kisebb volt most a tábor, de annál inkább összetartó. 

 

A tábor több téren eltért a szokásostól: az első négy napban nem fogtunk kezet népijáték alatt illetve a tábortűz végén a szeretet-kör megalakításánal, csak ketten ültünk egy asztalnál egyszerre, maszkot viseltünk a zárt helyiségekben, és a tábortűznél távol ültünk egymástól. De a legnagyobb különbség az volt, hogy nem voltak mintatáborok, ahol ki lehetett volna próbálni a frissen szerzett vezetéssel kapcsolatos tanultakat. Hiányoltuk a kanadai, európai, dél-amerikai és ausztrál cserkész testvéreinket, akik a központi táborra el szoktak jönni, de reméljük, hogy jövőre már visszatérhetünk a régi kerékvágásba.

 

Pigniczky Eszti zárószavai következnek:

“Ma hazamegyünk innen a táborból…a már szürke hétköznapjaink most még homályosabbak is idén. A világjárvány sok kérdést és korlátot hoz az életünkbe. Innen hogyan tovább a Bi-Pi, a Teleki, a Sík Sándor, a Bodnár megálmodott cserkész világába? Maszkban, távolságtartással, mindenféle szabállyal, hogy tudunk mi cserkészkedni?

 

Az idei tábori jelképünk az “iránytű” volt. Szeretettel ajánljuk mindenkinek mint útmutatót, egy ismeretlen szerzőtől a következő idézetet. 

Az életben öt irányba kell nézned.

Előre, hogy tudd, merre tartasz-

Vissza, hogy ne feledd, honnan jöttél.

Lefelé, hogy ne taposs el senkit.

Oldalra, hogy lásd, ki az, aki melletted áll.

Felfelé, szem előtt tartva, hogy mindig van Valaki, aki vigyáz rád.”

 

Sík Sándor Cserkészpark, augusztus 8.