Elindítottuk az idei évi Diaszpóra Iskolatáborok szervezését

Szerző: Krekuska Róbert Közzétéve:

Nagy örömmel jelentem, hogy zöld utat kaptunk a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól és elindítottuk az idei évi Diaszpóra Iskolatáborok szervezését. A munkát tavaly a járványhelyzetre való tekintettel leállítottunk, de most újra teljes gőzzel nekiláttunk a szervezésnek.

Ennek köszönhetően, januárban már egy tábort nagy sikerrel megszerveztünk Új-Zélandon. Ausztráliában, Gold Coaston már lefoglaltuk a táborhelyet és még a hivatalos hirdetés előtt megtelt a létszám. Az első két tábor tapasztalataiból kiindulva a szülők nagyobb létszámban jelentik a táborokba a gyerekeiket, mint a járvány előtt. Ez is mutatja részünkre, hogy a program iránt megvan az igény és erőt ad számunkra a munka folytatására.

Idén minden régióban folyamatosan figyelemmel kísérjük a járványügyi helyzetet, és csak akkor fogunk engedélyt adni egy tábor megszervezésére, ha teljes biztonságban tudjuk a gyerekeket és a tanárokat táboroztatni.  Ettől függetlenül nagy reményeink vannak, hogy a tavaly kitűzött céljainkat idén megvalósíthatjuk. Terveink között szerepel a már említett két táboron kívül Chicagoban, Fillmore-ban, Londonban, Seattle-ben, Sydney-ben, Vancouverben, de új helyszíneken Tel-Avivban és Sarasotában is tábort szervezni.

A szervezésről folyamatosan hírt adunk majd, és beszámolunk a megvalósult táborokról. Köszönjük támogatásukat, és járványmentes nyarat kívánunk mindenkinek.