Clevelandi cserkészeink a Szent Imre templomban tartották meg a hagyományos karácsonyi műsorukat

Szerző: Krekuska Róbert Kategória:

Clevelandban már több mint negyven éves hagyománya van a cserkészek által bemutatott karácsonyi műsornak. Idén december 20-án tartották a karácsonyi ünnepi hangulatot emelő előadásukat.

Felkészülés szempontjából igen komolyan megtervezett műsorról beszélhetünk, hiszen már tavasszal elkezdődtek az előkészületek, ötletelések a vezetőkkel, anyaggyűjtés, majd a nyár folyamán rajzolódott ki a konkrét programterv. Ami nagy mértékben könnyíti a munkát, az a folytonosság, és az előző évek tapasztalata. Viszont nehezíti a felkészülést, hogy csak a cserkészgyűlések alkalmával tudnak a vezetők foglalkozni a gyerekekkel; kevés idő jut a gyakorlásra, hogy az ne váljon a cserkészmunka rovására. Az idei műsor talán abban különbözött az eddigiektől, hogy a szervezők több cserkészszülőt bevontak, emellett több fiatalról derült ki, hogy ügyesen játszanak hangszereken, ezért őket is bevonták, egyfajta biztatásként, hogy jó az, amit csinálnak, és hogy megmutathassák ügyességüket.

A csapatparancsnokok üdvözlete, illetve a nyitóimát követően a legkisebbek kezdték meg műsort: csengőszóval vonultak a templomba, majd elénekelték a Jézuska, Jézuska című karácsonyi éneket, ezt követte a vonós hangszereken játszó cserkészek zenéje. A fiú csapat bemutatott egy hagyományőrző betlehemi pásztorjátékot, a leány csapat kántálással tette szebbé az ünnepet. Az szervezők családias hangulatot teremtettek azzal, hogy bevonták a közönséget a számok közötti éneklésbe.

A karácsonyi műsoron közel 300 magyar vett részt, ami bizonyítja, hogy Clevelandban van magyar közösségi munka, összetartás, és igény kulturális rendezvényekre. Köszönet Solomon Ilonának az elmondottakért, és a karácsonyi műsor szervezéséért.

 

 

Patarica Edvin, Kőrösi Csoma Sándor ösztöndíjas, Cleveland, OH, USA

KMCSSZ sajtószolgálata

Kategória: Sajtó